Műfű erkélyre és minigolf pálya

1 Már

Az, hogy úgy döntöttünk, hogy a műfű erkélyre is való, lehet végül egészen megváltoztatta a karanténban töltött hónapjainkat. A gyereket beírattam pár héttel a pandémia előtt golfozni, hiszen, ha már apám golfozott, ha már én golfoztam, golfozzon ő is.
A feleségem persze jelezte, hogy választhattam volna neki kevésbé fix sportot, mivel így állandóan furikáznunk kell majd a mezőre, hogy ennél még a tenisz is jobb választás lett volna, mert pályák még a belvárosban is vannak. Lehet, hogy gyerekes dolog, de büszke vagyok rá, hogy most az egyszer nem neki lett igaza és hogy végül meg tudjuk oldani, hogy a gyerek gyakoroljon, a pandémia alatt, úgy, hogy nincs kertünk, csak eszembe jutott, hogy ha formabontó módon a műfű erkélyre telepítésének ötlete mellett döntenénk, akkor talán egy mini golfpályát is össze lehetne dobni.

Így is tettem, bár így 2-3 gurításból meg is vagyunk a játszmákkal, de ennek ellenére mégis jól sikerült az ötlet. Persze, hogy ne csak mi örüljünk ennek, a műfüves erkélyre kialakítottunk még egy kis sütögetőhelyet is a pálya végében. Igazából a téli hónapokat leszámítva az erkélyen töltöttük a karantént. Azóta is abszolút úgy gondolom, hogy a műfű erkélyre telepítése fantasztikus ötlet volt!

Vélemény, hozzászólás?