A magyar falu program 2020 pályázat szabályai

8 Már

Ha jártál már vidéki településeken, akkor minden bizonnyal tapasztaltad már, hogy egyes kisebb létszámú falvakban meglehetősen kevés a programlehetőség, szocializálódásra alkalmas platform. A magyar falu program 2020-as pályázata arra biztosít lehetőséget pontosan ezeknek az 5000 fő alatti lakossággal rendelkező kistelepülések számára, hogy akár 5 000 000 forint értékben játszóteret építsenek a helyi gyerekek számára.

A magyar falu program 2020 egy vissza nem térítendő 100%-os támogatás, melynek elsődleges célja, hogy ezeken a kisebb, kevesebb interakciós lehetőséggel bíró településeken is legyen lehetősége a gyerekeknek a koruknak megfelelő testi és lelki fejlődésre. Az új típusú játszóterek elemeinek kifejlesztésekor már nagyobb hangsúlyt fektettek a tervezők arra, hogy készségfejlesztő, kreativitást serkentő darabokat alkossanak a gyerekek számára, olyan alapanyagokból, melyek időtállóbbak, mint a korábbi évek fajátékai, viszont fantáziadúsabbak, mint a régies stílusú beton és fém darabok. A magyar falu program 2020-ba 2021 legvégéig lehet beküldeni a pályázatokat, közterületi és óvodai játszóterek fejlesztésére.

Vélemény, hozzászólás?