A póló előállítása

17 Már

A pólókat jellemzően sima egy színoldalas kötésű kör kötött kelméből állítják elő. Gyakran ehhez egy körkötőgépet használnak, ebben az esetben olyan átmérőjű tömlőt kötnek, amiből az ing törzsrésze úgy szabható ki, hogy oldalt már nem is kell összevarrni. Ez jelentős megtakarítás de az ujjakat azonban így is síklapú kelméből kell kiszabni és utólag összevarrni, hogy megkapja cső formát. Az ing nyakkivágást általában kissé rugalmas szerkezetű pánt szegélyezi, a vállakba és a nyakkör hátsó részébe pedig egy többnyire szövött erősítő szalagot varrnak be, ami a keresztirányú nyúlást hivatott megakadályozni. Az ujjakat és az ing alját a hagyományos kivitelnél visszahajtással szegik be. Az összeállításhoz általában célgépeket használnak, amelyek az adott helyen szükséges különböző varrástípusok készítésére készültek, az ezekhez szükséges kelmevezető készülékekkel rendelkeznek és igen nagy sebességgel dolgoznak. Egy hagyományos póló összes varrási ideje ezeken a korszerű gépeken, nagyüzemi munkaszervezés mellett mindössze csupán néhány perc. A póló előállítása egyszerű és hordani is egyszerű.



Hasonló tartalmak az oldalon:

  • 2016-03-02 Jól kombinálható alapdarabok A női póló a ruhatárunk alapja lehet, egy egyszerű fekete vagy fehér póló könnyedén kombinálható más ruhadarabokkal, egy lenge kabátkával, kardigánnal, vagy az üzleties megjelenés érdekében blézerrel. Ha egy elegáns megjelenést akarunk elérni a de mégis lazák akarunk maradni és nem egy ingben szorongani egésznap akkor a fehéringet hölgyek bátran kiválthatják egy minőségi fehér pólóval és ha ráveszünk egy blézert amit egy szövetnadrággal vagy egy egyszerűbb szoknyával kombinálunk […]
  • 2017-04-01 Álmaink pólója Az egyedi póló lehetőségében az az egyik legjobb, hogy tényleg magunk tudjuk összeállítani azt a pólót, amit álmainkban megálmodtunk. Igaz, hogy a pólónyomás főleg egyszerűbb ruhadarabokra valósítható meg, azaz pólókra, pulóverekre, sapkákra, de akár egy jó poén, vagy épp egy csinos minta igazi dekoráció lehet egy napra. Az egyedi póló így akár ajándékként is szuperül megállja a helyét. Az se probléma, ha még csak sejtésünk van, hogy mit is szeretnénk, de a konkrét megtervezésig még […]
  • 2015-12-22 Ruha ajándékba Karácsonykor, de igaz ez mindenféle ünnepre is, hogy az emberek olyan ajándékokat szeretnének ajándékozni, amiben a megajándékozott személy örömét leli, ráadásul hasznos, és esetleg még épp szüksége is van rá. No de nem egyszerű összehozni ezt az összhangot egyetlen alkalommal, de egy próbát megér. Sokan állnak úgy az ajándékozós alkalmakhoz, hogy azokban a napokban az ember ne olyan dolgot kapjon, amire alapvető szüksége van, és így is úgy is meg kell venni egyszer. Ha már ajándék, […]
  • 2018-02-16 Környezetbarát és gyors Az ökológiai lábnyomunk körülbelül egy mamutéval vetekszik, és ez átlagosnak számít sajnos. Az emberek többsége rendkívül pazarló, környezetszennyező és destruktív módon éli életét, ahelyett, hogy apró változtatások árán kissé környezetbarátabbá tegye a környezetét. A számlázó programok például egy lehetőséget nyújtanak a cégek számára, hogy egy fokkal környezettudatosabban életre váltsanak, eldönthetik, hogy maradnak –e a papíralapú számlázás mellett (ami egyébként idő- és pénzfaló […]