Számos lehetőség székhelyszolgáltatással együtt

15 Már
Kezdők számára nehézségekkel járhat a cégalapítás, azonban ma már az sem jelent akadályt, ha valóban sürgős a cégalapítás, ugyanis számos olyan vállalkozás és szolgáltatás létezik, melyek külön azon célból jöttek létre, hogy segítsenek beindítani a cégedet és minden terhet levegyenek a válladról, a székhelyszolgáltatás (pl. Logosz) nehézségeitől elkezdve a tárgyalóbérlésig. Kezdésként gazdasági- és jogi szakemberek segítségét ajánlja fel a szolgáltatás, akik segítik a vállalkozókat a gyors cégalapításban. Külön csoport foglalkozik az új cégek bejegyzésének lebonyolításával, mely végbe is megy a szükséges iratok beküldésétől számított három munkanapon belül. Ezt követően a fiatal cég meg is kezdheti működését. A vállalkozás leveszi a válláról a székhelyszolgáltatás kötelezettségét, ugyanis több központi irodával, székhelyszolgáltatóval rendelkeznek. Az irodák a cég személyi titkárnőjeként működnek, intézik a hivatalos leveleinek átvételét, továbbítását, tárolását és a bemutatásukat a NAV-nak. Természetesen az iratok érkezéről értesítik az ügyfelet is. A legtöbb székhelyszolgáltatás tárgyaló bérlést is biztosít az ügyfél számára, ami azért előnyös, mert főleg olyan kisebb cégek választják ezt a szolgáltatást, akik nem rendelkeznek saját irodával, így nincs állandó helyük a tárgyalások lebonyolítására sem.