Szeged egy gyönyörű egyetemi város, itt nőttem fel, és itt is folytattam a tanulmányaimat, jelenleg is itt tanulok a Szegedi Tudományegyetem Bölcsésztudományi karán. Mivel mindig is érdekelt a kultúra – ezen belül a színház is -, örültem, hogy a vizsgaidőszakot követően ilyen területen vállalhattam munkát. A diákmunka Szeged legnagyobb szabadtéri rendezvényének szervezésével kapcsolatos: a Szegedi Szabadtéri Játékokon segítek be, május 28 hétfőjétől. A feladatok főleg fizikai jellegűek, a színpad a Dóm téren épül, és tulajdonképpen a nézőtér kialakításában kell segíteni. Aki volt már a Szegedi Szabadtérin, az tudja, hogy egy sík térről van szó, a színpad előtt viszont egy lépcsőzetes nézőtér épül fel itt minden nyáron.
A rendezvény számos munkalehetőséget, diákmunka lehetőséget tesz lehetővé / igényel, hiszen pultokat, bódékat is felállítunk, ahol különféle büfés munkákra is keresnek nyári munkára jelentkező diákokat. Ez a munka számomra azért is különleges, mert érdeklődésemből adódóan felejthetetlen élmény számomra ez a rendezvény, így örülök, hogy a részese lehetek ennek az élménynek még akkor is, ha nem bölcsész képzettségemet, hanem fizikai erőmet kell kamatoztatnom a rendezvény sikere érdekében.
Szabadtéri munka Szegeden
1
jún